2018. február 8., csütörtök

Ítéletmentes jelenlét pedig létezik és könnyű

Továbbra is rengeteg gyerek jön hozzám, és szüleikkel megtisztelnek a bizalmukkal.


Köszönöm, hiszen ez nagyon hálás feladat. Egy gyerekkel szót érteni, és inspirálni egyáltalán nem nehéz, és ez még a kamaszokra vagy fiatal felnőttekre is igaz. Persze ehhez kell egy ítéletmentes, nyitott hozzáállás, amit a gyerek azonnal érzékel, értékel és minden megváltozik ettől.
Te választanád végre azt, hogy boldog életed legyen? Szeretné, hogy a gyerekeid is vagy a párod is ezt válassza? Ha eldöntöd, hogy úgysem sikerül, akkor igazad van! Van amikor valaki annyira határozott fix nézőpontokkal van, hogy nem is hall semmit. Vannak olyan erős elvárások, amik eleve kizárják a változást.


Már többször előfordult, hogy érkezés előtt a szülő jelezte, hogy izgul, hogy megnyílik-e, vagy beszél a gyermeke, de sosem ez volt a valóság. Volt egyszer egy kisfiú, akit elhagyott az anyukája, és a nevelőjének azt mondta, hogy úgysem fog velem beszélni. Nem ez történt. Csak tudni kell úgy ott lenni, azzal az elvárás mentes elfogadással, és türelemmel. Sajnos ezt az ítéletmentes jelenlétben, éberségben beszélgetést és figyelést még kevesen űzik, pedig ez a természetes állapotunk, és könnyű. 
De mi kéne, hogy ez megváltozzon nem csak egy-egy családban, hanem nagyban is? Sok kicsi sokra megy alapon.

Öröm, választás, játék a jelenlétben

Milyen varázslatos életet teremthetünk együtt, amikor hajlandók vagyunk az örömöt választani?  Mennyire lenne könnyed, ha mindent csak játéknak, kipróbálásnak, kíváncsiságnak fognál fel, mint a gyermekek?  Milyen lenne, ha olyan nyitottak és rugalmasak lennének a felnőttek is, mint ők?

Játék: Mit teremthetsz, amikor 50 napon keresztül jelen vagy és az örömöt választod minden nap? Ezt a játékot a facebook Az örömöt választom csoportban írtam ki és boldogan veszem, ha odacsatlakoztok, és megosztjátok az élményeiteket, eredményeiteket.



A legutóbbi levelem óta már 6 új videót töltöttem fel a youtube csatornámra, ahol szépen gyülekezünk. Köszönöm nektek, és szívesen venném, ha megosztanátok másokkal is. Ha feliratkozol, akkor mindig értesülsz, ha egy új videó megjelenik.
 Szeretettel várlak benneteket a youtube csatornámon!
Remélhetően egyre több videót fogok készíteni, ami az önmagadra találáshoz és az önmagadként létezéshez szeretne hozzájárulást adni.🤗
https://www.youtube.com/c/Csodákútja

Feliratkozás képzésekre


2018. január 3., szerda

Global Bars Day 2018. január 6-án 10-17-ig


GLOBAL BARS DAY 2018. január 6-án a világ több, mint 100 országban, több mint 10 000 ember egyszerre ad és/vagy kap access bars kezelést. Ha nem ismered kipróbálhatod, és ha megtetszik másnap egy Bars tanfolyamon megtanulhatod a kezelést is. Ha te is kezelő vagy csere-berélhetünk egymással.

Jelentkezz előre a szeretetrezges@gmail.com címen, hogy legyen helyed és ha van masszázságyad, akkor jelezd légy szíves! Belépő bármikor csatlakozol 5000 Ft az egész napra. Várlak szeretettel Budapesten a Bécsi út 62-ben, (autóval a Kecske köz végén, 27-ben a 11 es csengő), hogy együtt ünnepeljünk és élvezzük a tudatosság felemelő erejét.  Közben online programokat is nézhetünk, és összekapcsolódunk a többi helyszínnel, előadásokkal stb. 

Micsoda buli lesz ez?
Ha annyira megtetszik, mindjárt másnap, vagy 10-én el is sajátíthatod a technikát, és attól kezdve akár dolgozhatsz is vele a klienseiden, vagy a családodban.


ESSE és testkezelés Csere-bere kezelőknek január 5-én Budapest 

ACCESS BARS TANFOLYAM
január 7.  Budapest
január 10. Budapest
január 24. Sopron
január 31. Dunaszerdahely
február 4. Kecskemét

ACCESS 4 NAPOS ALAPOZÓ KÉPZÉS január 11-14-ig Budapest

 Mit választanál, ha az akadályok, amiket magad köré helyeztél, vagy átvettél, bevettél másoktól egyszerűen megszűnnének, eltűnnének az utadból? Mi lenne, ha tisztán érzékelnéd magad, és el kezdenél teremteni, varázsolni? Mi lenne, ha megajándékoznád magad egy ilyen élvezetes intenzív kvantum lovaglással, ami tiszta lapot és óriási lehetőségeket teremt neked. Túlteremthetsz, minden elképzelhetőn, ezen a valóságon, minden ítéleten, linearitáson, korláton és kontrollon. Ez a 4 nap segít tudatosítani, hogy mi van, ki vagy te és mire vagy képes, miközben már teremtheted is azt amire vágysz. Mázsás súlyok hullhatnak le rólad, és végre élvezheted az életet. Több testkezelést, alkímiát, kérdéseket és választásokat használunk.


Aktuális programjaim itt olvashatod

Feliratkozás képzésekre


2018. január 1., hétfő

Ha bármilyen energiát kizársz, akkor magadat zárod ki. Befogadnád végre magad?

Mi az a végtelen jelenlét, ami lehetnél, és mire lennél akkor képes?

 Mikor vállalod a felelősséget a jelenlétedért, a fókuszodért és a választásaidért? 

Mikor fogadod be magad?


Van legalább egy ítéleted, elvárásod, vagy egy olyan dolog, ami nem vagy hajlandó lenni, amit nem vagy hajlandó befogadni, amit nem vagy hajlandó érezni, amit nem vagy hajlandó érzékelni? Tudod hogy, csak akkor vagy Önmagad, amikor minden hajlandó vagy lenni? Különben csak olyan vagy mint egy lyukas lufi.

Mikor nézel rá arra, hogy mi az igazi motivációd?

2017. november 8., szerda

Miért? Azért, mert, vagyis ok-okozati csapda


Még mielőtt azt hiszed, hogy Te nem vagy benne, szeretném megkérdezni, Te hányszor kérdezed meg egy nap magadtól, vagy mástól azt, hogy miért? Hányszor válaszolsz erre, és következtetsz az okra? Miről tabnultad, vagy hallottad, vagy hitted el, hogy oka van és az az ok nem a te szabad választásod, hanem valami más. Hajlandó vagy észrevenni, hogy az egész életed, neveltetésed, oktatásod, a körülötted lévő világ egy nagy ok-okozati háló? Mit gondolsz mire jó ez neked? 

2017. augusztus 19., szombat

Bars tanfolyam és ami utána történik - élmények megosztása


Az életben minden örömmel, könnyedén és ragyogva áramlik hozzám!

Mennyire könnyíti meg az életet, a tanulást, a vágyaid beteljesülését, és a kapcsolatokat amikor valakivel rendszeresen kezelhetitek egymást? Milyen változást hozhat az életedbe, az a szemléletváltás, ami arról szól, hogy minden csak egy érdekes nézőpont, és megnézheted más oldalról is?




Legutóbbi Bars tanfolyam résztvevői között ismét voltak gyermekek, ami nemcsak vidámmá tette a képzést, de gyors visszajelzések is érkeztek. Másnap az egyik anyuka lelkendezve hívott, hogy hazaérve rögtön kipróbálták a szerzett tudást, a gyermek az apukát kezelte, az anyuka pedig a másik gyermeket.
Az apuka kezelés közben különböző vizuális élményeket élt át, amik élvezetessé tették a kezelést, és éjjel pedig olyan álmot látott, amiben egy több éve tartó problémáját oldotta meg.
A másik kislány pedig pár perc alatt elaludt, végre ki tudta aludni magát.  Reggel feltűnt a szülőknek, hogy nagy a béke,  elmaradt a gyerekek egymással megszokott veszekedése.
Azóta pedig a tanfolyamon résztvevő kislánynak az egyik vágya is teljesült.

Mit gondolsz mennyire hatékony ez a kezelés, ha egy óra alatt több dolog megváltozik az életedben, örömöt és sikerélményeket okoz, mind a kezelőnek, mind a kezelt személynek? Mi van, ha ezentúl nem kell hosszú időt várakoznod arra, hogy a változás, amit szeretnél megjelenjen a valóságodban?