2018. december 4., kedd

Élménybeszámoló az SOP- lehetőségek szimfóniája testkezelés?

Visszajelzés az SOP kezelés után









Szia Eszter!

Küldöm a felvételt. És köszönöm, hogy kérted és ezért újra meghallgattam. Már el is felejtettem milyen csodálatos változást indított el nálam az SOP kezelésed. Folyamatosan kezelődök és kezelek, tanfolyamok stb. és nem is tudom mi az, aminek köszönhető egy-egy változás, persze azon kívül, hogy választom.

Mostanában egyre inkább a testemmel és a pénzzel való kapcsolatom "feszít" leginkább, itt vágyom leginkább a változásra. Ez az a pont amikor hajlandó vagyok olyat is választani a témában, amit korábban nem és ez hozza meg a változást.

Most, hogy meghallgattam az SOP utáni napokban felvett hanganyagot jöttem rá, hogy ott, akkor kezdődött el az, ami ide vezetett. Kíváncsi vagyok vajon mi lehetséges még? Nagyon hálás vagyok neked a kezelésért is és azért is hogy így vissza kellett néznem rá. Puszi: Ildikó. 





"Kedves Eszter!
Ugyan még csak pár nap telt el, amióta nálad jártam, az életem a Lehetőségek Szimfóniájának nyitányánál jár. Teljesen nyitottan, elvárások nélkül de nyitott szemmel jöttem ki a kapudon. Higgadtan, stabilan várva, hogy meglássam a lehetőségeket stb....
Hétfőn jött az első, sikerült megfogalmaznom és teljesen körvonalazódott bennem egy nagyon régóta dédelgetett vállalkozási lehetőség, amelyben partnert is találtam, szépen finoman érlelődik a XXX összekapcsolása.
Aztán jött a kedd!!! 2015. októberében zárt csoporttal magán-jógaórák keretében kezdtem el jógázni. Aztán most csoportos órákra járok ugyanahhoz az oktatóhoz, illetve magánórákat is veszek tőle, augusztus óta havi 2-őt. Kb. fél éve megfogalmazódott bennem, hogy én jógaoktató leszek, de erről senkinek nem beszéltem, mert rám néznek és "kiröhögnek"... gondoltam én, ilyen túlsúllyal stb....
Kitartó és elhivatott gyakorlásaim eredményeképpen túlszárnyaltam a csoportot, amiről az oktatóm 2 hete tájékoztatott illetve mondta hogy ő még ilyet nem látott, hiszen nálam sokkal szuperebb testű emberekkel kezdtem stb.... soha nem gondolta volna hogy idáig eljutok.
Az oktatóm nagyon profi, nagyon magas színvonalon oktat 20 éve. És képzeld el, hogy felhívott engem tegnap este, szó szót követett... és mondta, hogy eddig 2 embernek mondta, de én leszek a harmadik, hogy legyek jóga oktató, végezzem el a tanfolyamot, neki rengeteg munkája van, kezdő csoportokat taníthatnék a XXX stúdiójában és akiket nem tud elvállalni kezdő jógázókat, akkor azokat átadná nekem!
Egyszerűen nem térek magamhoz!!!! És mivel szeretnénk külföldre költözni (egyenlőre távlati, de nagyon reális terv).....!.... meg van az international szakmám!!!!
És nagyon hálás vagyok, mert ehhez kellett a segítséged!! (könnyeimmel küzdök)
Zsuzsi az SOP és Bars után."

Szeretnéd magadat vagy valaki mást megajándékozni egy ilyen kezeléssel?



2018. szeptember 20., csütörtök

PILLANGÓ HATÁS

Ismeritek a kertészkedés aranyszabályát? Tápláld és locsold a növényedet és a mag ki fog csírázni, aztán, ha gondoskodsz róla szépen növekedésnek indul.
Melyik kertész javasolja, hogy a gazt, vagy a szomszéd kertjét, esetleg a szomszéd szemétdombját locsold és tápláld?

 Mi kéne ahhoz, hogy a bimbózó lehetőségeket locsoljátok?





Ugyanez érvényes a gondolat elültetésére is. Mindegy melyik életterületedről van szó. Mindenhol így működik. 

2018. augusztus 9., csütörtök

Mi lenne, ha végre választanád a megtestesülés örömét?

Nekem is van egy érdekes nézőpontom. Mi van, ha minden segít engem, és minden információ csak egy semleges energia, ami akár hozzájárulás is lehet?

Hajlandó lennél elismerni a szuper képességedet arra, hogy a 22-es csapdáját létrehozd, amikor a fejedbe veszel valamit? Mit teremthetnél ezzel önmagadért a saját valóságodban?



Mi van akkor, ha az érzelmek is növelhetik az éberségemet, ha én egyébként éberséget választom. Mi van, ha az érzések és akár az érzelmek is valamiféle segítő információ? Az érzéseket le lehet tiltani, el lehet fojtani vagy feleslegesnek, károsnak nyilvánítani, de ez pont olyan, mint az ítélkezés vagy a kizárás.  Mi van, ha az érzések, érzelmek csak információk. Ha azt választod, akkor segítenek a tisztánlátáshoz. Mit kommunikálhatnak az éberségednek az érzéseid?
Az észlelésük felhívja a figyelmedet arra, mi történik éppen és te tudatosan ránézhetsz, hogy tényleg ezt szeretnéd-e? Észreveheted, hogy benyomták az egyik gombodat, ami kivesz a teremtésből és elvisz a jelenből.


Tudod, hogy van lehetőséged megváltoztatni? 

2018. július 1., vasárnap

Anyám én nem ilyen lovat akartam! Ez kinek a valósága?

Amikor gyerek voltál ezt a kapcsolatot képzelted magadnak? Ilyennek képzelted az életed? Ilyen elfoglaltságokat, és életérzéseket szerettél volna? Ilyen önbecsülést? Ilyen egészséget? Mi változott meg? Hány embert, nézetet utánoztál le és építettél be a gondolkodásodba, az érzéseidbe, az életedbe, a kapcsolataidba, a testedbe, ami neked nem működik?

Mit tehetsz azért, hogy a béka királyfivá változzon?

Hány ítéletet, számítást és következtetést, társadalmi elvárást, sugalmazást, megvezetést és szugerálást vettél be azóta?
Mennyire kellett ehhez feladnod magad, összehúzódnod, megváltoznod, rejtőzködnöd, hogy beilleszkedj a felnőttek világába, illúzióiba, vegetálásába, a sztereotípiákba vagy családodba és a társadalomba, vagy bármilyen más rendszerbe?

2018. június 20., szerda

Kell még neked a (pénzügyi) bántalmazás? Mit szeretsz benne?



„A  férjem hozzám vágta a pénzt, hogy nesze. Én pedig azt mondtam, hogy inkább nem kell! ”





Ez a mondat egy facilitálás közben hangzott el. Minden, amit ez felhozott nálad is azt hajlandó lennél eltörölni, hogy ne ez a drót rángasson még éveken, életeken keresztül? Pod Poc. Ha szeretnél ezen változtatni engedd le a falaidat, védekezéseidet és kizáró mechanizmusaidat, tudatosság ellenes szerkenytyűidet és engedd meg, hogy minden további kérdés, amit a  felhoz energiában és információban Pod Pocold?

Jelenlét, kommunikáció és teremtés a forrásodból



 2018. október 5-7-én a természetben
Aki folytatja 28-29-ig Budapesten

Játék a képességeiddel, a természettel, a teremtőerőddel, a kreativitásoddal, a jelenléttel, a kérdésekkel és egy elképesztő kommunikációval, ami mindennel és mindenkivel működik.
4 nap, amialatt felfedezheted magad, a képességeidet, kreativitásodat, teremtőerődet és, hogy bármivel tudsz kommunikálni és az egész univerzum téged informál, ha figyelsz. Te választhatsz. Mennyire könnyítené meg ez, hogy a saját valóságodat teremtsd és élvezd? Mennyire lehet ez örömteli élvezetes élet? Milyen amikor önmagadként létezel?

2018. március 26., hétfő

ÖZÖNVÍZ ELŐTT

Nagy szeretettel ajánlom a figyelmedbe ezt a csodás felhívást! Közeledik a Föld napja, április 22-e és mi lenne, ha azzal ajándékoznád meg, hogy éberen, jelenlétben, leengedett falakkal végignéznéd ezt a filmet? Mi lenne ha nyitott lennél arra, hogy te mivel járulhatsz hozzá a Föld regenerálódásához?

Leonardo DiCaprio, környezetvédő, az ENSZ Békenagyköveteként beutazta a Földet, tudósokkal, kutatókkal, politikusokkal, még a Pápával is beszélgetett. Igazán kíváncsi, nyitott hozzáállással készítette ezt a filmet, hogy tudd mi történik, tudd, mit változtathatsz és milyen lehetőségeid vannak, hogy az ökológiai lábnyomod lecsökkenthesd. Mi lenne, ha a gyermekeinknek úgy adnánk át a Földet, hogy jobb állapotban van, mint ahogy mi kaptuk?

Tudod, hogy még mindig vannak erre lehetőségeink? Mennyire vagy hajlandó vállalni a felelősséget a változásért? Mi az az energia, térűr és tudatosság, ami varázslatos új lehetőségeket hívna életre? Milyen hatással lehetsz te másokra, amikor éled az egységközösséget a Földdel? Mit hozhat létre a hálád, amit most még nem is sejthetsz?




Ha kíváncsi vagy milyen hozzájárulás lehet neked egy Földdel való egységközösség helyreállítása testkezelés várlak szeretettel április 9-én 17-20-ig a szeretetrezges@gmail.com címen