A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egységközöség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egységközöség. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 27., kedd

A Földdel és a lovakkal egységben lenni egy kezelés közben?

Vasárnap délután megláttam, hogy Emese a facebookon egy videót posztolt, és már vettem is a slusszkulcsot.


Köszönöm a lovaknak, Emesének, Szilvinek és a többi hölgynek a remek bulit!

 Izgalmas, kedves és felszabadító, Csodás élmény volt. Amúgy is már a természetben szerettem volna lenni magammal, de így fokozottan élveztem. 

Nem igazán vannak rá szavaim, milyen érzés, amikor egy ló, vagy kettő szuszog a fülembe, egy harmadik csipkedi a nadrágomat, negyedik a hajamat. Aztán a végén, amikor már csak ketten voltak körbe vágtáztak a masszázságy körül. Addigra már éhesek voltak, és türelmetlenül várták a gazdát, aki bevezeti őket a többiek után. Na akkor néha összehúzódtam, de közben megint kitágultam. 

Ugye kicsit más az a pozíció, amikor hason fekszel és csak a bizalom van neked és a befogadás, és nem tudsz ellenőrizni mindent a szemeddel. Köszönöm magamnak is, hogy hirtelen felindulásból még éppen időben választottam, mielőtt a lovak bementek volna vacsizni.

Másnap egészen másként éreztem magam a bőrömben, amikor reggel felébredtem.Olyan könnyű volt a testem, amilyenre nem emlékszem régebbről. 

Próbáljátok ki legközelebb ti is!

Két nappal előtte nálam is volt ismét csere-bere, amiről ugyan nem készült fotó, de hálás voltam, hogy ilyen hosszú szünet után többen is választottátok. szeptember 6-án 16-20-ig ismé várlak szeretettel!

Hogy lehet ez még ennél is jobb? Élképesztően izgalmas volt.