BARS TANFOLYAM A 2-ES 3-AS TANFOLYAM UTÁN
Mivel ajándékozhat meg téged is ez a tudatosság, öröm és vidámság ?
Például a szabad választással? Tudtad, hogy mindig is a tiéd volt?
Két napja jöttünk meg a gyönyörű Észak Velencéjének is nevezett Stockholmból.
Dr Dain Heerrel tölthettünk el 4 napot, aki erőteljes jelenlétével, éberségével válaszolt a különböző kérdésekre. Lenyűgöző volt a hatása arra, hogy méginkább értékeljük és válasszuk magunkat, ítélkezés nélkül lássuk a dolgokat.
Mindenkihez azon a rezgésen azokkal a szavakkal szólt, ami őt a legnagyobbra ösztönözte.
Izgalmas közös játék volt, miközben teli volt nevetéssel, sírással, kedvességgel, csodákkal és ajándékokkal önmagunktól és másoktól is.
Nagy volt az összhang, hogy ha valaki éppen kezelést adott, vagy kapott, akkor egy számára ismeretlen résztvevő feltette helyette azt a kérdést, amit ő is szeretett volna.
Az ok okozati valóság feloldása volt az egyik újdonság, mely a legnagyobb változásokat idította be.
Ezentúl ezt is megtanulhatod, vagy az egyéni konzultációkban is találkozhatsz vele.
Ha idekattintasz többet olvashatsz erről.
Nehéz szavakba foglalni milyen érzés volt, hiszen közel 200-an voltunk, 27 országból és mindenki óriási hozzájárulás volt a kérdéseivel, energiáival és tudatosságával.
Köszönöm mindenkinek, hogy részese lehettem, és magamnak is, hogy ezt választottam.

Az access különleges segítő eszköze a Bars kezelés.
A fejen található pontok érintésével energetikai lehetőséget biztosít a megkönnyebbülésre, az ítéletektől letisztult semleges látásmódra, és az elménket kitöltő akadályok elengedésére.
A módszer könnyedén visszavezet tudatos, végtelen énedhez, hogy tudd mit szeretnél, és megvalósíthasd amit szeretnél.