"Tanulni annyi, mint rájönni, mi az, amit már tudsz.
Cselekedni annyi, mint megmutatni, hogy tudod.
Tanítani annyi, mint másokkal tudatni, hogy ők is éppúgy tudják, mint te magad" (R. Bach) #elet #orgazmikus #orom #tudatossag #azoromotvalasztom #csodakutja #legyeljelen
Minden alkalommal eszembe jut, hogy valójában a gyermekeim inspiráltak, különböző speciális módszerek megismerésére, s arra, hogy ne fogadjam el a határaimat. Persze valahol ez mélyen be is volt kódolva. De igazán hálás vagyok nekik.
Ezek használatával megkönnyítettem a magam megismerését, elfogadását és kiteljesedését, és nekik és más embereknek is hozzájárulhattam, hogy örömmel és önmagukként éljék az életüket.
Ebből is látszik, hogy a család nagy hozzájárulás az ember életéhez, még akkor is, ha egyesek ezt ellenkezőleg gondolják.
A nagyobbik fiam bár még csak 23 éves, ma már sikeres ember.
2 évesen is futólépésben szalad a ruhájáért reggel, hogy elég ideje legyen tevékenykedni. Most is extrémsok energiája van, és sokkal gyorsabb, mint ahogy képzelnéd. Valamikor az általános iskola elején „hiperaktív és figyelemzavaros” tünetei miatt voltak „figyelmetlenségei” a tanulással. Pl. Elnézte a dolgozat feladatot és egy másikat oldott meg helyette. Figyelt az órán, de az összes gyerek gondolatára és szavaira is reagált, ahelyett, hogy a dolgára figyelt volna. Mindenkit szeretette volna szórakoztatni, amivel persze zavarta a tanítást.
Jó tanuló volt, de hamar rájöttem, hogy azért voltak figyelmetlenségből adódó hibái, mert igazából mindent és mindenkit érzékelt az osztályban.
Nem tett különbséget lényeges és lényegtelen információ között, kimondott, vagy gondolatban átfutott mondatok közt, hanem mindennel foglalkozott egyszerre és mindenkit szórakoztatott.
Ennek voltak hátulütői: például, hogy a tanár nem szórakozott olyan jól. De ha akkor tudtam volna, amit ma, akkor elég lett volna néhány kérdéssel ráirányítani a figyelmét arra, amit tud, és arra, hogy ő mit szeretne, mit érzékel, neki mi fontos és ő hogyan szeretné csinálni?
Sajnos a mai oktatási rendszert még nem érdekli, ki mit tud és ki hogyan csinálná meg a feladatot, hanem azt várják, hogy mindenki egyformán gondolkodjon. Aki mondjuk ránéz egy matekfeladatra és leírja a végeredményt, ahelyett, hogy kíváncsiak lennének rá, hogyan csinálja, rákenik, hogy puskázott, vagy esetleg meg is bukhat az érettségin, hiszen a levezetésért jár a több pont, amit persze csak egyféleképpen lehet JÓL CSINÁLNI.
Már rendelkezik egy amerikai felsőfokú nyelvvizsgával és túl van az első féléven egy new yorki egyetemen, ahol 5 tárgyból 5 ötösre vizsgázott. Ha ezt hívják hiperaktivitásnak és figyelemzavarnak, akkor felmerül az emberben, hogy lehet e-mögött valami más is? Biztosan rossz ez neki? Biztos sajnálni kell az ilyen gyerekeket? Biztos, hogy le kell állítani? Tényleg vele van a baj? Tényleg tanulási zavarai vannak, vagy csak másképp csinálja? Mondjuk gyorsabban? Mi más lehetséges? Mivel lehet ehhez hozzájárulni szülőként? Tanárként?
Sokan gondolhatják, hogy bárcsak én is ilyen lehetnék. Mi van, ha benned is szunnyadnak hasonló erők? Kíváncsi lennél rá? (folyt. köv.)
Aktuális programjaim itt olvashatod
Feliratkozás képzésekre
#elet #orgazmikus #orom #tudatossag #azoromotvalasztom #csodakutja #legyeljelen
Ezek használatával megkönnyítettem a magam megismerését, elfogadását és kiteljesedését, és nekik és más embereknek is hozzájárulhattam, hogy örömmel és önmagukként éljék az életüket.
Ebből is látszik, hogy a család nagy hozzájárulás az ember életéhez, még akkor is, ha egyesek ezt ellenkezőleg gondolják.
A nagyobbik fiam bár még csak 23 éves, ma már sikeres ember.
2 évesen is futólépésben szalad a ruhájáért reggel, hogy elég ideje legyen tevékenykedni. Most is extrémsok energiája van, és sokkal gyorsabb, mint ahogy képzelnéd. Valamikor az általános iskola elején „hiperaktív és figyelemzavaros” tünetei miatt voltak „figyelmetlenségei” a tanulással. Pl. Elnézte a dolgozat feladatot és egy másikat oldott meg helyette. Figyelt az órán, de az összes gyerek gondolatára és szavaira is reagált, ahelyett, hogy a dolgára figyelt volna. Mindenkit szeretette volna szórakoztatni, amivel persze zavarta a tanítást.
Jó tanuló volt, de hamar rájöttem, hogy azért voltak figyelmetlenségből adódó hibái, mert igazából mindent és mindenkit érzékelt az osztályban.
Nem tett különbséget lényeges és lényegtelen információ között, kimondott, vagy gondolatban átfutott mondatok közt, hanem mindennel foglalkozott egyszerre és mindenkit szórakoztatott.
Ennek voltak hátulütői: például, hogy a tanár nem szórakozott olyan jól. De ha akkor tudtam volna, amit ma, akkor elég lett volna néhány kérdéssel ráirányítani a figyelmét arra, amit tud, és arra, hogy ő mit szeretne, mit érzékel, neki mi fontos és ő hogyan szeretné csinálni?
Sajnos a mai oktatási rendszert még nem érdekli, ki mit tud és ki hogyan csinálná meg a feladatot, hanem azt várják, hogy mindenki egyformán gondolkodjon. Aki mondjuk ránéz egy matekfeladatra és leírja a végeredményt, ahelyett, hogy kíváncsiak lennének rá, hogyan csinálja, rákenik, hogy puskázott, vagy esetleg meg is bukhat az érettségin, hiszen a levezetésért jár a több pont, amit persze csak egyféleképpen lehet JÓL CSINÁLNI.
Már rendelkezik egy amerikai felsőfokú nyelvvizsgával és túl van az első féléven egy new yorki egyetemen, ahol 5 tárgyból 5 ötösre vizsgázott. Ha ezt hívják hiperaktivitásnak és figyelemzavarnak, akkor felmerül az emberben, hogy lehet e-mögött valami más is? Biztosan rossz ez neki? Biztos sajnálni kell az ilyen gyerekeket? Biztos, hogy le kell állítani? Tényleg vele van a baj? Tényleg tanulási zavarai vannak, vagy csak másképp csinálja? Mondjuk gyorsabban? Mi más lehetséges? Mivel lehet ehhez hozzájárulni szülőként? Tanárként?
Sokan gondolhatják, hogy bárcsak én is ilyen lehetnék. Mi van, ha benned is szunnyadnak hasonló erők? Kíváncsi lennél rá? (folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése